A motorizáció elterjedésével a gyermekbalesetek száma és súlyossága is jelentősen megnőtt. Jelenleg a gyermekkori halálozáshoz és tartós rokkantsághoz vezető leggyakoribb ok a baleset, megelőzve az összes többi betegséget együttvéve . Az utóbbi tíz –tizenöt évben a gyermeksérültek kezelésében és utókezelésben ugrásszerű minőségi változás következett be.  A korábbi, elsősorban konzervatív töréskezelést kiegészítette a minimál-invazív műtéti technika Ez a gyermeksérült ellátás egyéb területén is jelentős húzóerővé vált. Előtérbe került a mielőbbi aktív és passzív gyógytorna fontossága, a térdsérülések arthroscopos vizsgálata, a lágyrész sérülések hiperaktív ellátása, a kézsérültek akut, korrekt vizsgálata és ellátása.
Mindez annak volt köszönhető, hogy rájöttünk arra, hogy gyermekkorban is létezik a töréskezelésre a gipszrögzítésen  kívül egyéb módszer is. Olyan eljárás, amely figyelembe veszi a gyermekek kisebb súlyát, jó csontminőségét, jó törésgyógyulási hajlamát és remodellációs képességét, de nem hagyja figyelmen kívül a posttraumás növekedési zavar lehetőségét sem.

De mi ez a minimál-invazív műtéti rögzítés és mi a lényege?

Dr.Hargitai Ernő megfogalmazása szerint: a minimál-invazív műtéti rögzítésnél a bőrseb nem haladja meg az eszköz vagy az implantátum bevezetéséhez szükséges mértéket (1-2 cm).
A törtdarabok repozíciója képerősítő alatt történik, a stabilizálás pedig percutan tűzéssel, fedett csavarozással, szimmetrikus elasztikus intramedullaris mozgásstabil velőűrsínezéssel (ESIN) vagy fixateur externe-el
Az implantátumok a makromozgásokat stabilizálják és a  törésgyógyuláshoz szükséges mikromozgásokat optimalizálják. Az izületeket és a gyermeket a mozgásban nem akadályozzák A jól ismert törés utáni túlnövés ebben az esetben a legkevesebb: 0-0,5 cm.
Feltárásos műtét esetén : 0,5-3 cm, és konzervatív terápiánál 0,5-1,5 cm.
A törés gipsz és nagy lágyrész feltárás nélküli biztonságos rögzítése lehetővé tette a korai gyógytornát és mobilizálást.
Ha a töréshez valamilyen lágyrész károsodás, vagy defektus is társult, ezek további kezelése és zárása is könnyebbé vált a már stabilizált törés mellett. A végtag akár naponta átköthető, vagy a lágyrészseb műtőben többször revideálható a törés elmozdulásának veszélye nélkül.
A gyermek mobilizálása akár a posztoperatív első-második napon elkezdhető olyan esetekben is amikor ez  az extenziós kezelés és gipszrögzítés miatt csak a sérülés után 2-3 héttel volt csak lehetséges.
Az igények növekedése és a lehetőségek javulása miatt tehát törekszünk a csontok minimál-invazív technikával történő rögzítésére, a lágyrész hiányok mielőbbi, definitív ellátására.
A kézsérüléseknél szintén túlhaladott az a szemlélet, mi szerint primeren elég a bőrt zárni, és a képletek ellátását a sebgyógyulás utánra hagyni. Ellenkezőleg: minden képletet primeren, definitív módon el kell látni, hiszen a teljes gyógyulás esélyei ebben az esetben a legjobbak.
Törekedni kell a teljes rekonstrukcióra. Az ujjakon, akár a senki földjén is mindkét hajlítóín sérülésnél, mindkettőt lehetőleg meg kell varrni.
A csuklótáji, vagy könyöktáji nagyér sérülésnél jó keringés mellett sem szabad az ér varratától eltekinteni.

Az eddig felsorolt speciális igények egy új szakma kialakulása felé mutatnak, mely a gyermeksebészet és a traumatológia határmezsgyéjén mozog: ez a gyermek-traumatológia.

Az ezzel a területtel speciálisan foglalkozó kb. fél- egy tucat orvos számára a remodelláció és poszttraumás növekedési zavar nem elvont fogalom, hanem olyan jelenség, ami a mindennapi munkában előfordul, és tudják, hogy mikor melyikre lehet számítani.
Az évek során egyértelművé vált a hosszú csöves csontok töréseinek kezelési taktikája: mikor alkalmazható a fedett, percutan dróttűzés, a velőűrsínezés, vagy fedett csavarozás és mikor kell fixateur externe a rögzítéshez?
Mikor szükséges a térd arthroscopia  elvégzése és a gyakran talált osteochondralis törések ellátásának mi a menete?
A könyöktáji sérüléseknél mikor szükséges a cubitalis képletek feltárása, mikor igényel operatív ellátást a condylus vagy epicondylus törés?
Mi az a Monteggia sérülés, hogyan ismerhető fel és mi a teendő vele?

Az olvasó számára a nagy egészből csak néhány alapkérdést emeltem ki a teljesség igénye nélkül. Nem említettem a kuriózumokat, mint poszttraumás rekonstrukciók (osteotomiák izom-ín transzpozíciók), perifériás idegek feltárása, rekonstrukciója, lágyrészdefektusok ellátása, szeptikus kéz problematikája stb. (A neurotrauma már az idegsebészet tárgykörébe tartozik.)
Ne feledkezzünk el még valami igen fontos, csak a gyermekekre jellemző problematikáról:
a gyermek növekedéséről!
Tehát a papírforma szerint nem létező, de a valóságban a gyermeksérült ellátást magas szinten végző gyermek traumatológusnak a sérültellátásban az időt, azaz a növekedést is figyelembe kell venni.

A felvetett kérdésekkel arra próbáltam rávilágítani, hogy a gyermekek és gyermekeink is megérdemlik és igénylik azt a hozzáértő ellátást és szakértelmet, melyet a felnőttek, vagyis mi, már évtizedek óta a traumatológusoktól megkapunk.