A jellegzetes gyermekbalesetekrôl azért érdemes beszélni, mert ezeknél a veszély elôre látható, ezért elkerülhetôek. Ez az elôrelátás pedig a szülôk (felnôttek) feladata kell, hogy legyen.
Az égési sérülések azért igen szomorúak, mert hosszú szenvedést és esetleg a gyógyulás után is életre szóló nyomot okozhatnak. Szinte nincs olyan égés, ahol a szülô felelôssége ne merülne fel; mert a tûz, a forró tárgyak és folyadékok nem tartoznak a gyermek saját világához. Hosszú évek tapasztalatai alapján állíthatom, nem találkoztam olyan égési sérüléssel, amelyet nem lehetett volna elkerülni. Egyik jellegzetes sérülés, amikor a náthás-hurutos kisgyermeket orvosi tanácsra forró kamilla gôzével inhalálják, és az eközben magára hagyott gyerek az arca elôtt gôzölgô edényt véletlenül az ölébe rántja. Ugyancsak gyakori, hogy a forró kályhaajtóra vagy sütôlapra tenyerelnek, vagy a földön hagyott forróvizes (!) dézsába esnek. Az is elôfordul, hogy a csecsemôt kint felejtik a napon, aminek - még akár rövid idô alatt is - az arc, a fej leégése lesz a következménye. Általában nem is tudják, hogy a fejet ért "egyszerû leégés" életveszélyes állapotba sodorhatja a pár hetes-hónapos babát, ezért ebben az esetben még akár kórházi felvétel is szükségessé válhat.
"Kezdô" szülôk gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a pelenkázón fekvô csecsemôt egy pillanatra - de néha 1-2 percre is - magárahagyják, és ezalatt a baba leesik . Az eredmény agyrázkódás , koponyatörés, belsô sérülés lehet, gyakran életveszélyt okozva. Jegyezzük meg: soha sem tudhatjuk, hogy az a baba, aki eddig még nem tudott pl. hasra fordulni, az a pelenkázón magára hagyva - esetleg éppen a következô pillanatban - nem fogja-e megtenni ezt?
A kicsit nagyobb, 2-4 éves gyerekek mindent megfognak, minden helyre bedugják az ujjukat. Igen gyakori, hogy a felnôttek figyelmetlensége miatt a becsapódó ajtó, vagy az összecsukódó kempingágy becsípi, vagy éppen lecsípi az ujjuk végét.
Ugyanez a korosztály az, amelyik leggyakrabban kóstolja meg a felnôttek által szedett és megfelelôen el nem zárt gyógyszereket. Sajnos, ebbôl nem egyszer tragédia lesz, és ehhez nem is kell nagy mennyiséget lenyelnie a felnôttnek rendelt, esetleg erôs hatású szerekbôl.
A közelmúltban több olyan esettel találkoztam - ezek közül némelyikre az újsághírekbôl emlékezhet az Olvasó is -, amikor 3-4 év körüli gyermekeket éppen saját kutyájuk támadott meg. Ezekben az esetekben visszatérô motívum volt a kutyák hibás tartása, amelynek köszönhetôen ezek az állatok alattomossá, bosszúállóvá válnak. Mindez természetesen nem a kutya, hanem a gazda hibája, akinek durva viselkedését - mint kiderült - nem egyszer a kisgyermek is utánozza a gazda jelenlétében, de amikor ugyanezt a "Fônök" nélkül kísérli meg, akkor a kutya az alkalmat megragadva azonnal törleszti addigi összes sérelmét. Igy okozhatja a gyerek akár életveszélyes sérülését is egy ártalmatlannak induló mozdulat vagy legyintés a pálcával.
A gyermekkor közlekedési eszköze - a kerékpár - számtalan baleset forrása lehet, ha a papa nem ellenôrzi a gyerek biciklijét; mûszaki szempontból rendben van-e? Nem nehéz elképzelni, mekkorát lehet bukni a lejtôn 45-50 km/h sebességgel egy rossz fék, kormány vagy kerékrögzítés miatt. Igen tipikus sérülés, amikor felnôtt szállít gyermeket a vázon vagy az arra szerelt gyermekülésen, és a kicsi lelógó lábát elkapja a gyorsan pörgô kerék. A küllôk és a villa közé beszoruló gyermekláb azonnal blokkolja a kereket, és a felnôtt+gyermek+kerékpár együttesen közel mázsás tömegét ez fékezi le. El lehet képzelni, milyen hatalmas erô hat ilyenkor a gyermek lábára, amelyen kiterjedt bôrelhalás, sôt, csonttörés állhat elô.
A legtragikusabb gyermekbalesetek a közutakon történnek. Ha egy gyermeket elgázolnak, akkor soha sem ô a hibás, hanem az, aki nem fogta a kezét; aki nem tanította meg közlekedni; aki a kormány mögött ülve nem vigyázott rá eléggé.
Sajnos,
az agresszivitás egyre jobban belopja magát a
gyermekkorba is. Mindnyájan tudjuk, hogy ennek sok
összetevôje van, de semmiképpen nem hagyhatjuk
szó nélkül a filmipar erôteljes
hatását. Elképesztô az a megtanult
durvaság, ahogy gyerekek
képesek egymással - nem tévedés -
leszámolni
vélt vagy valós sérelmeikért. Ebben is
kétféle viselkedés tapasztalható: az esetek
egy részében a gyerek egyszerûen nem képes
fékezni elszabaduló indulatait, ami
általában otthon is érzékelhetô; de
egyébként nem feltétlenül agresszív.
Ez a jobbik eset. A rosszabbik - szerencsére ritkább -
esetben az agresszív viselkedésnek elôre kitervelt
koreográfiája van, tudatosan és igazi indulatok
nélkül történik minden. Bár mindenkiben
felmerül a kérdés, miért kell már
óvodáskorban különbözô
brutális "oktatófilmekhez" szoktatni a gyereket, a
szülôk többsége mégis nézni engedi
az 
igazságérzetre hamisan apellálva, erôszakot
"pozitívan" hirdetô darabokat, mondván: ez csak
film. Tévedés! Ez egyre inkább a valóság.
Sem
ebben a kérdésben, sem az elôzôekben
elmondottak esetén nem lehet a már bekövetkezett
eseményeket meg nem történtté tenni.
Ezért a figyelmüket szeretném arra
irányítani, hogy gyermekeik életében
elôrelátással elôzzék meg mindazt, ami
megelôzhetô! Erre csak az lesz igazán képes,
aki tudja az ô szemükkel
is látni a világot; észreveszi azt, ami
számukra ellenálhatatlan vonzást jelent, de
fôképp egy
kicsit messzebbre lát, mint ôk.