Új helyen a Neurológiai osztály

A "C" épület második emeletéről az elsőre költözött át a napokban kórházunk Neurológiai osztálya. Ha az osztály történetében visszalapozunk, akkor a hely nem új.

"Dr. Dobszay László igazgatása idején, az osztály megalakításakor, 1950-es években ezen a helyen működött eredetileg is a neurológiai fekvőbeteg ellátás" - mondta el Veres Éva főorvos asszony, aki nyugdíjasként is aktívan részt vesz a gyógyító munkában.

A 90-es években került egy emelettel följebb a C épületbe, és most vissza az alapításkor birtokba vett osztályra.

Dr. Máttyus Adorján 1963-ban vette át az osztály vezetését, több évtizedes munkája elismeréseként nemrég emléktáblát avattak tiszteletére, melyet az új osztály központi helyére helyeztek most át. Dr. Veres Éva főorvos, aki követte őt az osztály élén nyugdíjazásáig, és Dr. Kollár Katalin a neurológia jelenlegi vezetője együtt kalauzoltak végig a helyiségeken. Változatlan ágyszámmal, ám lényegesen több mellékhelyiséggel, minőségileg jobb infrastrukturális lehetőségekkel dolgozhatnak itt.

Két, három ágyas betegszobák és három, anyás elhelyezésre is alkalmas kórterem várja a gyerekeket és a szülőket.

A vizsgálók, az orvosi munkahelyek is megújultak. Csendes, békés, nyugalmas lett az osztály, hiszen megszűnt a más osztályokkal közös lifthasználatból adódó átjárás a folyosón. Tágasabbak a terek, kicsit nagyobb az alapterület ahol dolgozhatnak.

Barátságos színek, vidám függönyök, kedves dekoráció segíti a gyógyító munkát . Kollár főorvos asszony reméli, hogy az emelet most még zárva lévő, átalakításra váró területére a neurológiai szakrendelések, a neuromusculáris ambulancia, az EMG és az EEG is rövidesen átköltözhet .

Így válik majd egységessé, komfortossá, betegek és gyógyítóik számára is kellemessé és kényelmessé kórházunk most átadott osztálya.